Újdonságok

          • V. Összmagyar Középiskolás Tábor

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            V. Összmagyar Középiskolás Tábor – Sátoraljaújhely 2026. augusztus 23–28. A program egész héten színes, tartalmas, érdekes és nagyon jól szervezett volt. A gazdag programkínálat mellett a finom ételekről gondoskodó szakácsok teljesítményét is csak dicséret illeti. A hét során többek között: • sétáltunk a Nemzeti Összetartozás Hídján és a Magyar Kálvárián, • ellátogattunk a borsi Rákóczi-kastélyba és Cigándra, • megtekintettük a Magyar Nyelv Múzeumát, • kézműves-foglalkozáson és íjászaton vettünk részt, • fegyverbemutatót láttunk, • sárkányhajóztunk a Bodrogon, • lovagoltunk a Betyár Lovastanyán, • kipróbáltuk a Zemplén Kalandpark programjait, • színházi előadást tekintettünk meg, • medencéztünk, • részt vettünk a Ki mit tud? tehetségkutató programon, • szentmisén és istentiszteleten vettünk részt, • a hetet pedig közös diszkó is színesítette. A tábor nemcsak élményekkel gazdagította diákjainkat, hanem lehetőséget adott arra is, hogy Magyarország és a Kárpát-medence különböző részeiről, valamint a diaszpórából érkező fiatalokkal ismerkedjenek, barátságokat kössenek, és együtt éljék meg a közösséghez tartozás örömét. Köszönjük a Rákóczi Szövetségnek a lehetőséget, a tartalmas programokat és a felejthetetlen élményeket! /KZS/

          • Gólyatábor 2026

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            ólyatábor 2026 Augusztus 21-én iskolánkban gólyatábort szerveztünk, amelyen 19 leendő elsős vett részt a 34 diákból. A program célja az volt, hogy a diákok még a tanév kezdete előtt megismerkedjenek az iskola épületével, az osztálytermekkel és leendő osztálytársaikkal. Az egész napos foglalkozást az ebben a tanévben érettségizett Mézeš Angelika tartotta, segítője Hercog Bianka volt. A változatos programoknak köszönhetően a résztvevők hamar feloldódtak és közelebb kerültek egymáshoz. A nap folyamán különböző társasjátékokkal és ismerkedési játékokkal színesítettük a programot, de jutott idő pingpongozásra és városnézésre is. A közös séta során egészen a kollégiumig eljutottak, így a leendő elsősök a környékkel is jobban megismerkedhettek. A jó hangulatról frissítő és pizza is gondoskodott. A gólyatábor remek lehetőséget adott arra, hogy a leendő diákok új ismeretségeket kössenek, megismerjék az iskolát és magabiztosabban várják a tanévkezdést. Köszönjük mindenkinek a segítségét, aki valamilyen módon hozzájárult a nap sikerességéhez. /KZS/

          • Búcsúzunk Marika nénitől és Laci bácsitól!

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Búcsúzunk, de szeretettel gondolunk Marika nénire és Laci bácsira! Iskolai közösségünk számára mindig különleges pillanat, amikor egy-egy kollégánktól búcsút kell vennünk. Ezúttal Marika nénitől köszöntünk el, aki több mint húsz éven át lelkiismeretesen és odaadóan gondoskodott iskolánk tisztaságáról és rendjéről. Hosszú éveken keresztül munkájával, kedvességével és megbízhatóságával vált közösségünk fontos tagjává. Most, hogy megkezdte jól megérdemelt nyugdíjas éveit, kívánjuk neki, hogy az előtte álló időszakot jó egészségben, szeretetben, nyugalomban és sok-sok örömteli pillanatban tölthesse családja és szerettei körében. Köszönjük a több mint két évtizedes munkáját, kitartását és azt a sok fáradozást, amellyel hozzájárult iskolánk mindennapjaihoz. Egyúttal ismét elköszöntünk Laci bácsitól is, akitől már korábban búcsút vettünk, de akkor sajnos nem lehetett jelen az egész közösség. Most lehetőségünk nyílt arra, hogy valamennyien együtt fejezzük ki hálánkat és jókívánságainkat. Kedves Marika néni és Laci bácsi! Bár útjaink most másfelé vezetnek, az iskolánkban együtt töltött évek emlékei velünk maradnak. Kívánjuk, hogy életük következő fejezete sok egészséget, nyugalmat, szeretetet, örömet és szép, tartalmas napokat hozzon! Hálás szívvel köszönünk mindent, és szeretettel gondolunk Önökre! ❤️ Az egész iskola nevében Kontár Zsuzsa

          • Vigántpetendi összművészeti rendezvény

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            A Művészetek Völgyében, Magyarország legnagyobb összművészeti rendezvényén szerepelhettünk. Augusztus 2-án, a roma holokauszt emléknapján a vigántpetendi Roma Udvarban diákunk, Mucska Rebeka tartott előadást dédapja roma holokauszttörténetéről. Varga Ágota Balázs Béla-díjas filmrendező Porrajmos című filmjének vetítése és Rebeka előadása után Varga Ágota, Mucska Rebeka és tanára, Szabó Eszter, valamint Márkusné Vörös Hajnalka, a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltárának főlevéltárosa és a VEB2023 EKF projektfejlesztési tanácsadója, továbbá Hajnáczky Tamás Attila szociológus, kisebbségpolitikai szakértő (MTA VEAB, VÉF, KRE) részvételével közös beszélgetésre kerül sor, amely a roma holokauszt emlékezetéről, a személyes történetek jelentőségéről és a múlt feldolgozásának fontosságáról szól. Köszönjük a meghívást!

          • Álláshirdetés

          • Iskolánk 2026. szeptember 1-jei kezdéssel informátort és karbantartót keres.

            A munkakörrel kapcsolatos részletes információk és a jelentkezés feltételei az alábbi linken érhetők el:

          • Csapatépítés

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Július 1-jén 14 fős csapatunk útnak indult a szenci középiskola háromnapos csapatépítő kirándulására. Első állomásunk Terchová volt, ahol egy kellemes túrával indítottuk a programot. A szállásunk Oščadnicán, a Veľká Rača lábánál található, csodálatos természeti környezetben. A jó hangulat, a közös élmények és a sok nevetés már az első napon garantált volt. Holnap újabb túra vár ránk – izgatottan várjuk, milyen élményekkel gazdagodunk még együtt. A teambuilding második napján reggel elindultunk az oščadnicei kastélyban található Kysucká galériába. Hárman gyalog a többiek autókkal. A kiállítás megtekintése után Dedovkára mentünk, onnét felvonóval jutottunk fel, majd következett a túra. Veľká Rača-ig gyalogoltunk felfelé, és átléptük a lengyel határt. Lengyel vendéglőben néhányan plackyt ettünk, utána elindultunk lefelé a felvonóig, a felvonóval mentünk le a parkolóig, majd a Pri trojičke panzióban elfogyasztottuk estebédünket. Csapatépítőnk utolsó napja Csapatépítőnk harmadik, egyben utolsó napját közös reggelivel kezdtük, majd elbúcsúztunk szálláshelyünktől, és útnak indultunk utolsó programunk helyszínére. A mai napon a Budatíni várat látogattuk meg, ahol egy kedves és felkészült idegenvezető kalauzolt bennünket. Érdekfeszítő történeteket hallhattunk a vár egykori tulajdonosairól, többek között a Balassi és a Csáky család szerepéről, valamint megismerkedtünk a vár gazdag történelmével. A látogatás során megtekintettük a híres drótmesterek különleges alkotásait bemutató kiállítást is, amely nagy érdeklődést váltott ki a csapat tagjaiból. Hazautazás előtt még betértünk egy hangulatos kolibába, ahol közösen elfogyasztottuk ízletes ebédünket. A finom ételek és a jó hangulat méltó lezárását jelentették a háromnapos csapatépítőnek. Élményekkel, szép emlékekkel és még összetartóbb közösségként tértünk haza. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a tartalmas három naphoz! /KZS/

          • Tanév végi fényképek 2025/2026

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Tanév végi emlékek Elkészültek a tanév végi fényképek, amelyeket elektronikus formában osztunk meg diákjainkkal. A fotókat minden tanuló 2026 szeptemberében kapja meg. Kívánjuk, hogy ezek a képek sok szép emléket idézzenek fel az együtt töltött időről, és örömmel lapozzátok majd vissza őket az elkövetkező években! /KZS/

          • Senecké pero irodalmi verseny

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Újabb szép siker! Nagy örömmel gratulálunk iskolánk diákjának, Fülöp Juditnak, aki a Senecké pero irodalmi verseny III. kategóriájában (középiskolások – próza) 3. helyezést ért el. A versenyt Szenc Város szervezte. Judit díjazott pályaművének címe: List, ktorý nikdy nemal prísť. Szívből gratulálunk ehhez a szép eredményhez, és további sok sikert kívánunk az alkotói munkájához! Büszkék vagyunk rád! /KZS/

          • Laci bácsi búcsúja

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            A mai tanévzáró ünnepségünk egyben egy megható búcsú pillanata is volt. Elköszöntünk iskolánk szeretett munkatársától, Pál Lászlótól, Laci bácsitól, aki hosszú évek lelkiismeretes munkája után megérdemelt nyugdíjba vonul. Karbantartóként és informátorként mindig odaadással, segítőkészséggel és felelősségteljesen végezte munkáját. Kedvességével, emberségével és megbízhatóságával a mindennapok meghatározó tagja volt iskolai közösségünknek. Hálás szívvel köszönjük a sokéves áldozatos munkáját, és kívánunk neki jó egészséget, sok örömet, boldogságot és tartalmas, gondtalan nyugdíjas éveket! Köszönünk mindent, Laci bácsi!

          • Ünnepélyes tanévzáró 2025/2026

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Ünnepélyes tanévzáró a Közgazdasági és Pedagógiai Szakközépiskolában Ünnepélyes keretek között búcsúztattuk a 2025/2026-os tanévet iskolánkban. A rendezvény elején diákjaink műsorát láthattuk/ hallhattuk, amelyet Keszőcze Judit tanárnő készített fel. Az ünnepségen értékeltük a tanév eredményeit, gratuláltunk a kiváló tanulmányi teljesítményt nyújtó diákoknak, valamint átadtuk az igazgatói dicséreteket és a Szenc Város Polgármestere által adományozott elismeréseket azoknak a tanulóknak, akik országos versenyeken elért sikereikkel öregbítették iskolánk hírnevét. Bemutatásra kerültek a győri tanulmányi kirándulás feladatainak győztesei, ismertetésre kerültek a logisztika szakos tanulók Erasmus-programjának eredményei, valamint a DofE-program résztvevői egy rövid prezentációban osztották meg élményeiket és az elmúlt hónapok során szerzett tapasztalataikat. Büszkék vagyunk diákjaink egész éves munkájára, kitartására és sikereire. Köszönet illeti pedagógusainkat áldozatos munkájukért, valamint a szülőket a bizalomért és az egész tanéven át tartó együttműködésért. Minden tanulónknak és kollégánknak kívánunk tartalmas kikapcsolódást, sok élményt, jó egészséget és biztonságos, napsütéses nyári szünetet! Találkozunk szeptemberben! Szeretettel Kontár Zsuzsanna, az iskola igazgatója

          • Osztálykirándulás III.O,L 2026

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Az utolsó osztálykirándulásunkon Pőstyénben voltunk, ahol három napot töltöttünk el. A kirándulás során számos élményben volt részünk. Ellátogattunk az Eko Parkba, ahol sokféle állatot láthattunk és közelebbről is megismerhettük őket. A szállásunkon lehetőségünk volt medencézni és jacuzzizni. Az esti programok során közösen palacsintát sütöttünk, beszélgettünk és együtt töltöttük az időt. A három nap alatt sokat nevettünk, számos közös élménnyel gazdagodtunk, és még jobban összekovácsolódott az osztályközösség. Ez a kirándulás méltó lezárása volt a középiskolai osztálykirándulásainknak, amelyre sokáig szívesen emlékezünk majd vissza. (Szalay Vivien, III.O)

          • Első osztálykirándulásunk – 2026

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Június 24–26. között első évfolyamos diákjaink első alkalommal vettek részt háromnapos osztálykiránduláson, amely egyben az élet- és egészségvédelmi gyakorlat része is volt. Úti célunk a Lévától nem messze fekvő Nový Tekov településen található Ranč u Bobiho volt. A három nap során tanulóink számos élménnyel gazdagodtak. A meleg nyári időben lehetőségük volt úszni, sportolni, különböző ügyességi versenyeken részt venni, sőt néhányan a lovaglást is kipróbálták. Csütörtökön gyalog indultunk útnak, átsétáltunk a Garam hídján a szomszédos Óbars (Starý Tekov) településre, ahol megtekintettük a Bažantnica komplexumot. Itt háborús járművekkel, katonai emlékhelyekkel és történelmi emlékekkel ismerkedhettünk meg. A nap folyamán az osztályfőnökök két csapatra osztották a diákokat, akik vidám ügyességi feladatokban mérték össze tudásukat. Többek között teli pohárral kellett minél gyorsabban végighaladniuk egy kijelölt pályán úgy, hogy a víz ne löttyenjen ki, spagettiből és pillecukorból kellett a lehető legmagasabb tornyot megépíteniük, valamint összekötött lábbal kellett együttműködve teljesíteniük egy távot. A győztes csapat jutalmul üdítőt és édességet kapott. Az esti órákban tábortüzet raktunk és közösen sütögettünk. Bár a nagy hőség miatt a tűz mellett eltöltött idő kevésbé volt kellemes, a jó hangulat így sem maradt el. A programok után a diákok a szobákban közösen beszélgettek, társasoztak és pihenhettek. Pénteken, a reggeli elfogyasztása után indultunk haza. Az utazás ezúttal tartogatott némi izgalmat: a busz tíz percet késett, és a nagy utasforgalom miatt a sofőr egyszerre csak 14 diákot tudott elszállítani. A csoport másik része taxival utazott a lévai vasútállomásra. Szerencsére a vonat mintegy 30 percet késett, így mindenki időben megérkezett, és együtt indulhattunk haza. A kirándulás kiváló alkalmat teremtett arra, hogy diákjaink jobban megismerjék egymást, új barátságokat kössenek, valamint közös élményekkel gazdagodjanak. Bízunk benne, hogy ez a három nap sokáig emlékezetes marad számukra. A fényképeket és a videókat az osztályfőnökök és a diákok készítették. /KZS/

          • DofE-program

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Június 15–16-án iskolánk DofE-programban részt vevő diákjai – Holzhei Renáta Bernadett, Hrotko Krisztián, Korega Viktória, Sebestyén Kiara és Zalabai Áron – sikeresen teljesítették kvalifikációs expedíciójukat. A tanulókat Kontár Zsuzsanna és Németh Viktória tanárnők kísérték el megfigyelőként és értékelőként. Az expedíció első napján vonattal utaztunk a Vinohrady megállóhelyre, majd Bazin (Pezinok) vasútállomására, ahol kezdetét vette a gyalogtúra. A diákok a Zumberg, Hillova studnička, Veľká Homoľa és Čermákova lúka útvonalon haladva jutottak el a Csermák-rétre, ahol felállították sátraikat. Az esti program során a csapat tábortüzet rakott, majd közösen készítették el vacsorájukat. A tábortűz felelőse Zalabai Áron volt, aki feladatát nagy odafigyeléssel és felelősségteljesen látta el. Az este jó hangulatban, a természet közelségében telt. A második napon korán reggel összepakoltuk a sátrakat, majd folytattuk utunkat Zochova chata felé. Innen a diákok a Tisové skaly, Zámčisko, Pod Peprovcom, Modra, Štúrova útvonalon haladtak tovább. Modorban (Modra) buszra szálltunk, és elindultunk hazafelé. A két nap során diákjaink bizonyították kitartásukat, együttműködési készségüket és problémamegoldó képességüket. Az expedíció nemcsak fizikai kihívást jelentett számukra, hanem értékes közösségi élményt és számos új tapasztalatot is adott. Gratulálunk minden résztvevőnek a sikeres teljesítéshez! Reméljük, hogy jövőre ismét útra kelhetünk, ezúttal már az ezüst fokozat megszerzésére készülő diákokkal, és hogy újabb tanulók is csatlakoznak a DofE-program bronz fokozatához. /KZS/

          • Mézeš Angelika kitüntetése!

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Büszkék vagyunk rá, hogy iskolánk végzős diákja, Mézeš Angelika, Juraj Droba megyei elnöktől vehette át a tanév legjobb diákja díjat. Az elismerést iskolánk rendszeres képviseletéért kapta a Poznaj slovenskú reč országos fordulóján, ahol aranysávos minősítést ért el. Emellett a diáktanács aktív tagjaként és a helyi óvodában végzett önkéntes munkájával is példamutatóan öregbítette iskolánk hírnevét. Gratulálunk Angelikának! /KZS/

    • Bejelentkezés