• Előadás

          • A TREPP színházi platform nagyon érdekes interaktív előadást tartott második és harmadik évfolyamos tanulóinknak. Az előadás "Oly korban éltem én" címen az iskola reformjára kínál radikális megoldást a túlélés biztosításának fényében. Időszerű, a diákokat is elgondolkodásra késztető darab. Köszönjük az élményt!

          • SZÜLŐI ÉRTEKEZLET

          • Értesítjük a kedves szülőket, hogy 2023. szeptember 7-én (csütörtökön) 16:00 órai kezdettel össz-szülői értekezletet tartunk, amit osztályszülői értekezlet követ majd. Kérjük a szülőket, hogy lehetőség szerint vegyenek részt az értekezleten.

          • Tanévnyitó 2023

          • Idén 65. alkalommal nyitotta meg kapuit ünnepélyes keretek között a szenci szakközépiskola. Kontár Zsuzsanna igazgatónő, valamint Neszméri Tünde megyei képviselő köszöntötték a diákokat, tanárokat. Hozzájuk csatlakozva kívánunk mindenkinek jó munkát, sikerekben gazdag tanévet!

          • Tanévzáró 2023

          • Eljött a várva várt nap, összegeztünk, értékeltünk, búcsúztunk. Mindenkinek élményekben gazdag vakációt, jó pihenést kívánunk!

          • Osztálykirándulás III. L,O

          • Közös élménybeszámoló:

            Az osztályunk egy fantasztikus kiránduláson vett részt a naszvadi termálfürdőben. Egy éjszakát töltöttünk el az ottani csendes környezetben. Nagyon szép, igényesen felszerelt apartmanokban voltunk elszállásolva. Sokat tartózkodtunk a szabadban, este pedig összeült a csapat, zenét hallgattunk, énekeltünk, beszélgettünk. Bár az első nap rosszabb időjárás fogadott minket, másnapra kisütött a nap, és ezt mindenki teljes mértékben ki is használta. Sokat napoztunk, fürödtünk, és a fürdő éttermeiben finomabbnál finomabb ételeket kóstolhattunk. Nagyon gyorsan eltelt ez a két nap. Sok jó élménnyel tértünk haza.

          • Osztálykirándulás II. L,O - Budapest

          • Makáček Rebeka élménybeszámolója:

            Osztálykirándulásunk keretén belül, sok szervezés és tervezés után ellátogattunk Budapestre. Az első napunk elég eseménydúsan telt Először egy ebéd a Westend bevásárlóközpontban, később pedig sok-sok séta után megérkeztünk a Zene Házába. Miután kellőképpen kultúrálódtunk, következett a csapatépítés, a szabadulószoba/időcsapda. Itt több csapatra szétosztódva megmérettettük szabadulási képességeinket. A szállásra vezető úton észrevettük az óriáskereket, és akinek kedve volt hozzá, ment vele egy kört. Majd pedig kellemes vacsora és üdítők kíséretében beszélgettünk és szórakoztunk. A második napot reggelivel kezdtük, utána megtekintettük a Mátyás-templomot, illetve a Halászbástyát. Már elég fáradtan, de meglátogattuk a Magyar Nemzeti Galériát is, ahol sok érdekes, különleges festményt láthattunk. Kirándulásunkat ott zártuk le, ahol elkezdtük, a Westend bevásárlóközpontban. Itt megebédeltünk, majd pedig következett a hosszas hazaút. Kijelenthetem, hogy nagyon jól éreztük magunkat.

          • Osztálykirándulás I. OA - Jasná, Liptovský Mikuláš

          • Vincze Boglárka élménybeszámolója:

            Kedd reggel mindenki időben megérkezett a vasútállomásra. Felszálltunk és hamarosan megérkezett a Pozsonyba tartó vonat, amelyről később még átszálltunk.

                           Az út kellemesen telt: kártyáztunk, zenét hallgattunk, beszélgettünk, de főleg nagyon sokat nevettünk. A több órás út után mindenki örült, hogy leszállhat és sétálhat egy kicsit. Később busszal mentünk a Tatralandiába. A táskák lepakolása után kezdetét vette az örömteli fürdőzés és csúszdázás. Miután mindenki kiszórakozta magát, elfoglaltuk a szállásunkat. A vacsorát mindenki házanként oldotta meg, közös főzőcskézéssel. Este még sétáltunk egyet a környéken.

                           Másnap a reggeli után elindultunk, hogy megcsodáljuk a gyönyörű kilátást a Chopokról. Felvonóval meg is érkeztünk a hegyre, ahol bár az idő nem volt túl kellemes, nagyon jól szórakoztunk. Lefele menet megálltunk teázni, hogy kicsit felmelegedjünk, majd egy rövid túrára indultunk. A jóleső ebéd után elindultunk haza.

                           Tartalmas, élményekben dús, szép emlékekkel teli kiránduláson vehettünk részt.

          • Osztálykirándulás I. L,OB - Pőstyén

          • Tyukos Balázs élménybeszámolója:

            2023.6.27-29. Az osztálykirándulás első napján, miután a csomagjainkat leraktuk a szálláson, első programunk az volt, hogy elmentünk az Ekoparkba. A parkon keresztül vezetett minket egy kedves néni, aki elmondott mindent az ottani állatokról. Láttunk capybarát, tengeri malacot, pingvint, teknőst, lámát, és sok féle papagájt. Miután megsimogattunk minden állatot, újból átéltük gyerekkori élményeinket a park bejáratánál található óriási játszótéren. Ezek után visszamentünk a szállásra, és kipihentük a sok sétálást. A második napon elsétáltunk a Vág partjához, ahol megnéztük a Mankótörő, valamint Winter Lajos szobrát, aki Pöstyén díszpolgára, és a pöstyéni fürdő egykori tulajdonosa is volt. Ezután elmentünk a Sĺňava víztározóhoz, ahol Sétahajózáson vehettünk részt. Az utolsó napon kipihenve elindultunk hazafelé. Szerintem nagyon jó volt az osztálykirándulás, ahogy láttam, mindenki élvezte és a csapatunk is még jobban összerázódott. Köszönöm az egész osztálynak és az osztályfőnökünknek ezt a kirándulást és a sok élményt.

          • Sportnap

          • A diáktanács tagjai ma kései gyermeknapot szerveztek. A diákok aktívan bekapcsolódtak a sportversenyekbe, kispályás labdarúgásban és rohamversenyben mérték össze erejüket. A szülői szövetség jóvoltából pizzázással zártuk a jól sikerült napot.

          • Tanulmányi kirándulás

          • Logisztika szakos diákjaink ma ellátogattak a Weindel Logistik Service logisztikai cég szenci raktárába. Nagy élmény volt, és mivel a cég elsősorban élelmiszert (édességeket) raktároz és forgalmaz, a szigorú higiéniai előírásokat is be kellett tartanunk.

          • Enter Programiáda

          • Diákjaink a Markíza televízió híradójában, az Enter Programiáda 2023 verseny döntőjéről szóló tudósításban. Büszkék vagyunk rátok! 

          • Biziosztás 2

          • Június 6-án az esti tagozatos diákjaink is átvették immár második érettségi bizonyítványukat. Az ünnepélyes bizonyítvány átadás után az iskola alkalmazottaival estebéd mellett folytatódott az ünnepség. Kedves Végzős Felnőtt Diákjaink, sok sikert, szerencsét, kitartást, boldogságot és egészséget!

          • Biziosztás

          •  

            Negyedikes diákjaink tegnap megkapták az érettségi bizonyítványt. Még egyszer gratulálunk mindenkinek!

          • Szóbeli érettségi vizsga 2023

          •  

            Végzőseink - 34 nappali és 27 esti tagozatos diák - sikeresen vették az utolsó nagy próbát. A négy napig tartó megmérettetés alatt minden résztvevő bizonyította "érettségét", így bátran engedjük őket további útjukra. Mindenkinek gratulálunk, és kívánjuk, hogy a folytatás is sikeres legyen!

          • BALLAGÁS

          • Megható, ünnepélyes hangulatban ballagtak el ma délelőtt negyedikes diákjaink. Ahogy Kiss Tibor, a szülői szövetség elnöke mondta ünnepi beszédében, ez az esemény egy iskola életében minden évben visszatér, de az ember életében csak egyszer történik meg. Ezt ma valahogy mindannyian éreztük.... 

            Kedves Végzősök, örülünk, hogy négy évig része lehettünk az életeteknek és reméljük, hogy mindig szívesen tértek vissza hozzánk. Sok sikert az érettségi vizsgákhoz és a nagybetűs ÉLEThez!

            "Légy, amivé legszebb hajlamaid által válhatsz - de elsősorban maradj ember." (Hioszi Tatiosz)

          • Anyák napja

          • Diákjaink két megható dallal szerepeltek a hagyományos szenci Anyák napi ünnepségen, ahol többek között a helyi magyar óvoda és alapiskola diákjai is felléptek. A dalok megtekinthetők a videón. (Elnézést a felvétel minőségéért.) A felkészítő tanárok Mgr. Pongrácz Flóra és Mgr. Keszőcze Judit :)

          • Részt vettünk a szenci X. helytörténeti diákkonferencián

          • Részt vettünk a szenci X. helytörténeti diákkonferencián

            Másodikos óvodapedagógia szakos diákjaink nagy sikerrel mutatták be prezentációiakat a szenci X. helytörténeti diákkonferencián. Cséfalvay Sára a Csallóközi Táncegyüttes történetét, Csölle Nikolett a Bakai Önkéntes Tűzoltó Testület múltját kutatta fel. Nagy Georgina dédapja második világháborús leveleivel, Németh Zsófia a nádtetőket készítő felmenői munkásságával foglalkozott. Gratulálunk! (Fotók: Agárdy Gábor, SZMA Alapiskola)