Új galériát helyezett a fényképalbumba
Hat diákunk két tanár kíséretében (Kontár Zsuzsanna, Németh Viktória) – tervezői és értékelői szerepkörben – 2026. május 19–20-án első alkalommal teljesítette a DofE gyakorló expedícióját. A túra kiindulópontja Modor volt, célállomása pedig a Čermák-rét. A két nap során diákjaink számos hasznos gyakorlati tapasztalatot szereztek: megtanulták, hogyan kell ésszerűen bepakolni egy hátizsákot, hogyan lehet tájékozódni a természetben, sátrat állítani, tábortüzet rakni, valamint együttműködni és segíteni egymást a kihívások során. Az expedíció alatt a természet szépségeit is közelebbről megtapasztalhattuk. Találkoztunk különböző állatokkal és apró erdei lakókkal is – a rovaroktól kezdve az erdei egéren és a siklón át egészen az őzikékig. A közösen átélt élmények, a kitartás, az összefogás és a természet közelsége mindannyiunk számára felejthetetlenné tették ezt a két napot. Egy életre szóló élménnyel gazdagodtunk, és már most örömmel tervezhetjük a kvalifikációs expedíciót. /KZS/