Főoldal

          • V. Összmagyar Középiskolás Tábor

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            V. Összmagyar Középiskolás Tábor – Sátoraljaújhely 2026. augusztus 23–28. A program egész héten színes, tartalmas, érdekes és nagyon jól szervezett volt. A gazdag programkínálat mellett a finom ételekről gondoskodó szakácsok teljesítményét is csak dicséret illeti. A hét során többek között: • sétáltunk a Nemzeti Összetartozás Hídján és a Magyar Kálvárián, • ellátogattunk a borsi Rákóczi-kastélyba és Cigándra, • megtekintettük a Magyar Nyelv Múzeumát, • kézműves-foglalkozáson és íjászaton vettünk részt, • fegyverbemutatót láttunk, • sárkányhajóztunk a Bodrogon, • lovagoltunk a Betyár Lovastanyán, • kipróbáltuk a Zemplén Kalandpark programjait, • színházi előadást tekintettünk meg, • medencéztünk, • részt vettünk a Ki mit tud? tehetségkutató programon, • szentmisén és istentiszteleten vettünk részt, • a hetet pedig közös diszkó is színesítette. A táb

          • Gólyatábor 2026

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            ólyatábor 2026 Augusztus 21-én iskolánkban gólyatábort szerveztünk, amelyen 19 leendő elsős vett részt a 34 diákból. A program célja az volt, hogy a diákok még a tanév kezdete előtt megismerkedjenek az iskola épületével, az osztálytermekkel és leendő osztálytársaikkal. Az egész napos foglalkozást az ebben a tanévben érettségizett Mézeš Angelika tartotta, segítője Hercog Bianka volt. A változatos programoknak köszönhetően a résztvevők hamar feloldódtak és közelebb kerültek egymáshoz. A nap folyamán különböző társasjátékokkal és ismerkedési játékokkal színesítettük a programot, de jutott idő pingpongozásra és városnézésre is. A közös séta során egészen a kollégiumig eljutottak, így a leendő elsősök a környékkel is jobban megismerkedhettek. A jó hangulatról frissítő és pizza is gondoskodott. A gólyatábor remek lehetőséget adott arra, hogy a leendő diá

          • Búcsúzunk Marika nénitől és Laci bácsitól!

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Búcsúzunk, de szeretettel gondolunk Marika nénire és Laci bácsira! Iskolai közösségünk számára mindig különleges pillanat, amikor egy-egy kollégánktól búcsút kell vennünk. Ezúttal Marika nénitől köszöntünk el, aki több mint húsz éven át lelkiismeretesen és odaadóan gondoskodott iskolánk tisztaságáról és rendjéről. Hosszú éveken keresztül munkájával, kedvességével és megbízhatóságával vált közösségünk fontos tagjává. Most, hogy megkezdte jól megérdemelt nyugdíjas éveit, kívánjuk neki, hogy az előtte álló időszakot jó egészségben, szeretetben, nyugalomban és sok-sok örömteli pillanatban tölthesse családja és szerettei körében. Köszönjük a több mint két évtizedes munkáját, kitartását és azt a sok fáradozást, amellyel hozzájárult iskolánk mindennapjaihoz. Egyúttal ismét elköszöntünk Laci bácsitól is, akitől már korábban búcsút vettünk, de akkor sajnos

          • Vigántpetendi összművészeti rendezvény

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            A Művészetek Völgyében, Magyarország legnagyobb összművészeti rendezvényén szerepelhettünk. Augusztus 2-án, a roma holokauszt emléknapján a vigántpetendi Roma Udvarban diákunk, Mucska Rebeka tartott előadást dédapja roma holokauszttörténetéről. Varga Ágota Balázs Béla-díjas filmrendező Porrajmos című filmjének vetítése és Rebeka előadása után Varga Ágota, Mucska Rebeka és tanára, Szabó Eszter, valamint Márkusné Vörös Hajnalka, a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltárának főlevéltárosa és a VEB2023 EKF projektfejlesztési tanácsadója, továbbá Hajnáczky Tamás Attila szociológus, kisebbségpolitikai szakértő (MTA VEAB, VÉF, KRE) részvételével közös beszélgetésre kerül sor, amely a roma holokauszt emlékezetéről, a személyes történetek jelentőségéről és a múlt feldolgozásának fontosságáról szól. Köszönjük a meghívást!

          • Csapatépítés

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Július 1-jén 14 fős csapatunk útnak indult a szenci középiskola háromnapos csapatépítő kirándulására. Első állomásunk Terchová volt, ahol egy kellemes túrával indítottuk a programot. A szállásunk Oščadnicán, a Veľká Rača lábánál található, csodálatos természeti környezetben. A jó hangulat, a közös élmények és a sok nevetés már az első napon garantált volt. Holnap újabb túra vár ránk – izgatottan várjuk, milyen élményekkel gazdagodunk még együtt. A teambuilding második napján reggel elindultunk az oščadnicei kastélyban található Kysucká galériába. Hárman gyalog a többiek autókkal. A kiállítás megtekintése után Dedovkára mentünk, onnét felvonóval jutottunk fel, majd következett a túra. Veľká Rača-ig gyalogoltunk felfelé, és átléptük a lengyel határt. Lengyel vendéglőben néhányan plackyt ettünk, utána elindultunk lefelé a felvonóig, a felvonóval mentü

          • Tanév végi fényképek 2025/2026

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Tanév végi emlékek Elkészültek a tanév végi fényképek, amelyeket elektronikus formában osztunk meg diákjainkkal. A fotókat minden tanuló 2026 szeptemberében kapja meg. Kívánjuk, hogy ezek a képek sok szép emléket idézzenek fel az együtt töltött időről, és örömmel lapozzátok majd vissza őket az elkövetkező években! /KZS/

          • Senecké pero irodalmi verseny

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Újabb szép siker! Nagy örömmel gratulálunk iskolánk diákjának, Fülöp Juditnak, aki a Senecké pero irodalmi verseny III. kategóriájában (középiskolások – próza) 3. helyezést ért el. A versenyt Szenc Város szervezte. Judit díjazott pályaművének címe: List, ktorý nikdy nemal prísť. Szívből gratulálunk ehhez a szép eredményhez, és további sok sikert kívánunk az alkotói munkájához! Büszkék vagyunk rád! /KZS/

          • Laci bácsi búcsúja

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            A mai tanévzáró ünnepségünk egyben egy megható búcsú pillanata is volt. Elköszöntünk iskolánk szeretett munkatársától, Pál Lászlótól, Laci bácsitól, aki hosszú évek lelkiismeretes munkája után megérdemelt nyugdíjba vonul. Karbantartóként és informátorként mindig odaadással, segítőkészséggel és felelősségteljesen végezte munkáját. Kedvességével, emberségével és megbízhatóságával a mindennapok meghatározó tagja volt iskolai közösségünknek. Hálás szívvel köszönjük a sokéves áldozatos munkáját, és kívánunk neki jó egészséget, sok örömet, boldogságot és tartalmas, gondtalan nyugdíjas éveket! Köszönünk mindent, Laci bácsi!

          • Ünnepélyes tanévzáró 2025/2026

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Ünnepélyes tanévzáró a Közgazdasági és Pedagógiai Szakközépiskolában Ünnepélyes keretek között búcsúztattuk a 2025/2026-os tanévet iskolánkban. A rendezvény elején diákjaink műsorát láthattuk/ hallhattuk, amelyet Keszőcze Judit tanárnő készített fel. Az ünnepségen értékeltük a tanév eredményeit, gratuláltunk a kiváló tanulmányi teljesítményt nyújtó diákoknak, valamint átadtuk az igazgatói dicséreteket és a Szenc Város Polgármestere által adományozott elismeréseket azoknak a tanulóknak, akik országos versenyeken elért sikereikkel öregbítették iskolánk hírnevét. Bemutatásra kerültek a győri tanulmányi kirándulás feladatainak győztesei, ismertetésre kerültek a logisztika szakos tanulók Erasmus-programjának eredményei, valamint a DofE-program résztvevői egy rövid prezentációban osztották meg élményeiket és az elmúlt hónapok során szerzett tapasztalatai

          • Osztálykirándulás III.O,L 2026

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Az utolsó osztálykirándulásunkon Pőstyénben voltunk, ahol három napot töltöttünk el. A kirándulás során számos élményben volt részünk. Ellátogattunk az Eko Parkba, ahol sokféle állatot láthattunk és közelebbről is megismerhettük őket. A szállásunkon lehetőségünk volt medencézni és jacuzzizni. Az esti programok során közösen palacsintát sütöttünk, beszélgettünk és együtt töltöttük az időt. A három nap alatt sokat nevettünk, számos közös élménnyel gazdagodtunk, és még jobban összekovácsolódott az osztályközösség. Ez a kirándulás méltó lezárása volt a középiskolai osztálykirándulásainknak, amelyre sokáig szívesen emlékezünk majd vissza. (Szalay Vivien, III.O)

          • Első osztálykirándulásunk – 2026

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Június 24–26. között első évfolyamos diákjaink első alkalommal vettek részt háromnapos osztálykiránduláson, amely egyben az élet- és egészségvédelmi gyakorlat része is volt. Úti célunk a Lévától nem messze fekvő Nový Tekov településen található Ranč u Bobiho volt. A három nap során tanulóink számos élménnyel gazdagodtak. A meleg nyári időben lehetőségük volt úszni, sportolni, különböző ügyességi versenyeken részt venni, sőt néhányan a lovaglást is kipróbálták. Csütörtökön gyalog indultunk útnak, átsétáltunk a Garam hídján a szomszédos Óbars (Starý Tekov) településre, ahol megtekintettük a Bažantnica komplexumot. Itt háborús járművekkel, katonai emlékhelyekkel és történelmi emlékekkel ismerkedhettünk meg. A nap folyamán az osztályfőnökök két csapatra osztották a diákokat, akik vidám ügyességi feladatokban mérték össze tudásukat. Többek között teli p

          • DofE-program

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Június 15–16-án iskolánk DofE-programban részt vevő diákjai – Holzhei Renáta Bernadett, Hrotko Krisztián, Korega Viktória, Sebestyén Kiara és Zalabai Áron – sikeresen teljesítették kvalifikációs expedíciójukat. A tanulókat Kontár Zsuzsanna és Németh Viktória tanárnők kísérték el megfigyelőként és értékelőként. Az expedíció első napján vonattal utaztunk a Vinohrady megállóhelyre, majd Bazin (Pezinok) vasútállomására, ahol kezdetét vette a gyalogtúra. A diákok a Zumberg, Hillova studnička, Veľká Homoľa és Čermákova lúka útvonalon haladva jutottak el a Csermák-rétre, ahol felállították sátraikat. Az esti program során a csapat tábortüzet rakott, majd közösen készítették el vacsorájukat. A tábortűz felelőse Zalabai Áron volt, aki feladatát nagy odafigyeléssel és felelősségteljesen látta el. Az este jó hangulatban, a természet közelségében telt. A másod

          • Mézeš Angelika kitüntetése!

            Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Büszkék vagyunk rá, hogy iskolánk végzős diákja, Mézeš Angelika, Juraj Droba megyei elnöktől vehette át a tanév legjobb diákja díjat. Az elismerést iskolánk rendszeres képviseletéért kapta a Poznaj slovenskú reč országos fordulóján, ahol aranysávos minősítést ért el. Emellett a diáktanács aktív tagjaként és a helyi óvodában végzett önkéntes munkájával is példamutatóan öregbítette iskolánk hírnevét. Gratulálunk Angelikának! /KZS/

    • Partneri

      • Microsoft Office 365
      • Používáme progeCAD Professional od SoliCAD.com
      • Erasmus+
      • Cím

      • Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. Sint, adipisci, quibusdam, ad ab quisquam esse aspernatur exercitationem aliquam at fugit omnis vitae recusandae eveniet.

        Inventore, aliquam sequi nisi velit magnam accusamus reprehenderit nemo necessitatibus doloribus molestiae fugit repellat repudiandae dolor. Incidunt, nulla quidem illo suscipit nihil!Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. 

    • Bejelentkezés

    • Hivatkozás: https://sosepvjmsc.edupage.org/a/erasmus-20242025ka122?eqa=dGV4dD10ZXh0L3RleHQxOCZzdWJwYWdlPTMmc2tnZHllYXI9MjAyNQ%3D%3D

    • Étlap

      • Péntek15. 09.
      • Zárva
    • Csengetés

      Hétfő 2026.08.31.
    • Fotogaléria

      • semmi megjeleníthető adatok
    • Látogatók száma

      3554810
    • Bejelentkezés