Főoldal
Megyei Iskolák Napja
Do fotogalérie bol pridaný nový album Megyei Iskolák Napja.
2025. november 5-én, szerdán a Pozsonyi Megyei Önkormányzat ismét bemutatta iskoláit egy helyen. Közel 50 megyei fenntartású középiskola és gimnázium várta az érdeklődőket 9:00 és 19:00 óra között a Bory Mall bevásárló- és szórakoztató központban. A Megyei Iskolák Napját a megye már 14. alkalommal szervezte meg. A Bory Mall-ban megrendezett esemény elsősorban a 8. és 9. osztályos alapiskolás diákoknak, valamint elkötelezett pedagógusoknak, tanácsadóknak, szülőknek és a szélesebb nyilvánosságnak szólt. A cél az volt, hogy az érdeklődők közelebbről is megismerkedhessenek a középiskolákkal, könnyebben eligazodjanak a kínálatban, és segítséget kapjanak a megfelelő iskola kiválasztásában. Iskolánk sem hiányozhatott az eseményről. Pedagógusainkkal együtt három tanuló vett részt a rendezvényen: Katica, Rebeka és Rita. A lányok nagy le
Iskolánk újraválasztott igazgatója
Do fotogalérie bol pridaný nový album Iskolánk újraválasztott igazgatója.
Iskolánk újraválasztott igazgatója 2025. november 3. Örömmel és kellő alázattal jelentem be, hogy ismét iskolánk igazgatója lettem. Köszönöm mindenkinek a bizalmat és a támogatást. Amit az elmúlt tizenöt évben elértünk, nemcsak az én érdemem – közös munka, kölcsönös bizalom és csapatszellem eredménye. Bízom benne, hogy a következő öt évben is olyan összetartó közösség maradunk, amelyet a szakmaiság, az emberség és a közös jövőkép köt össze. Köszönöm az iskolatanács elnökének, Gilbert Katalinnak az igazgatóválasztás felelős megszervezését, Cséplő Hajnalkának a fáradhatatlan támogatást – immár tizenöt éve az iskolatanács tagja, és mindig mellettem állt, és köszönöm Neszméri Tündének a megható, bátorító szavakat a választás után, amelyek nagyon jólestek. Külön köszönet illeti az iskolatanács valamennyi tagját, valami
Találkozz velünk Pozsonyban, a Bory Mallban!

Iskolánk is részt vesz a „Vyber si superškolu” rendezvényen, ahol a Pozsony megye csaknem 50 középiskolája és gimnáziuma mutatkozik be.
Avatás
Új galériát helyezett a fényképalbumba
69
Elsőseink avatása – 2025 🐑
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Október 29-én került sor iskolánkban az elsősök avatására, amelyet harmadikosaink nagy lelkesedéssel és felelősséggel szerveztek meg. Szeptember óta különféle feladatokat adtak kis védenceiknek, és idén igazán ötletes fő motívumot választottak: elsőseink báránykák, harmadikosaink pedig pásztorok lettek – a főpásztor szerepét Mundi Róbert töltötte be. Az avatáson az elsősök kedves műsorral örvendeztettek meg bennünket, a harmadikosok pedig tanúsítványt és báránykás kulcstartót ajándékoztak nekik emlékül. A feladatok ötletesek, a hangulat vidám és szeretetteljes volt – igazi közösségi élmény mindenkinek. 🩷 🎃 Amíg az elsősök és harmadikosok az avatásra készültek, másodikosaink és negyedikes tanulóink sem tétlenkedtek: tökfestéssel és tökfaragással töltötték idejüket. A kreatív délelőttnek köszönhetően sok színes, vidám alkotás díszíti most iskolánkat.
56. Szenczi Molnár Albert Napok
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Méltó megemlékezés a 56. Szenczi Molnár Albert Napokon Iskolánk idén is tisztelettel adózott Szenczi Molnár Albert öröksége előtt a 56. Szenczi Molnár Albert Napok keretében. A rendezvényen vendégeinkkel, diákjainkkal és pedagógusainkkal közösen emlékeztünk meg a nagyhatású reformátor munkásságáról, valamint az 1956-os forradalom hőseiről. Ünnepi műsorunkban irodalmi–zenés összeállítással léptek színpadra tanulóink, majd Makáč Rebeka zsoltárelőadását hallhattuk. Meghívott vendégünk, Derzsi György előadóművész pedig különleges műsorral gazdagította az eseményt. A megemlékezés zárásaként koszorút helyeztünk el Szenczi Molnár Albert domborművénél, kifejezve tiszteletünket és hálánkat mindazok iránt, akik a magyar nyelvért, kultúráért és szabadságért dolgoztak és áldozatot hoztak. Köszönjük vendégeinknek, fellépő diákjainknak és felkészítő tanáraiknak
Szalagavató 2025
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Október 24-én került sor végzős diákjaink ünnepélyes szalagavatójára. E különleges alkalommal 29 diák kapta meg a remény szalagját, amelyet osztályfőnökeik, Kubovics Veronika és Simon Anita tűztek fel a szívük fölé. Diákjaink műsora frappáns, szórakoztató, eredeti és igazán vidám volt – méltó módja annak, hogy megkezdjék az utolsó közös iskolai évük fontos mérföldkövét. Az egész tantestület nevében szeretettel köszönöm a meghívást – nagyon jól éreztük magunkat ezen a meghitt és örömteli estén. Tisztelettel és szeretettel: Kontár Zsuzsanna
AI Nap iskolánkban
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Október 23-án délelőtt iskolánkban különleges programot szerveztünk, amelynek középpontjában a mesterséges intelligencia állt. A „AI Nap” című szakmai nap az Oktatásügyi Minisztérium projektjének keretében valósult meg. A projekt szakmai felelőse Mgr. Kluka Tamás kollégánk volt, akinek ezúton is köszönjük alapos munkáját. A képzésen iskolánk pedagógusai, valamint helyi és környékbeli iskolák tanárai vettek részt. A nap folyamán két kollégánk tartott szakmai előadást és gyakorlati foglalkozást: Mgr. Németh Viktória és Mgr. Kluka Tamás. A program a következő volt: 8:00 – 9:00 – LLM-eszközök a pedagógiai gyakorlatban (Copilot, ChatGPT, Gemini, NotebookLM) Előadó: Mgr. Kluka Tamás Elméleti és gyakorlati bemutató arról, hogyan alkalmazhatók a nagy nyelvi modellek (LLM) a pedagógusok mindennapi munkájában. A résztvevők betekintést kaptak abba, miként seg
Dr. Cserey György előadása
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Iskolánk otthont adott Dr. Cserey György, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kara dékánjának izgalmas, rendkívül aktuális témájú előadásának, melynek címe: Az ember és az MI – Mi tesz bennünket emberré a gépek világában? Az előadást a Mathias Corvinus Collegium szervezte.
Erasmus+ Málta
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Alighogy diákjaink hazatértek Milánóból, két kalandvágyó tanárunk, Cséplő Hajnalka és Simon Anita, útnak indult Máltára, hogy az Erasmus+ akkreditációs projekt keretében egyhetes képzésen vegyenek részt. A képzés témája a digitális kompetenciák fejlesztése, ezen belül a weboldalkészítés volt. Az izgalmas és tartalmas képzés angol nyelven folyt. Az új ismeretek mellett jutott idő arra is, hogy felfedezzék e csodálatos sziget látványosságait is.
óvodapedagógia és nevelői szakos elsősei szakmai gyakorlata
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Iskolánk óvodapedagógia és nevelői szakos elsősei kedden és szerdán a helyi magyar óvodában vettek részt szakmai gyakorlaton. Hogy mennyire tetszett nekik a gyakorlat, arról a képek is tanúskodnak. Köszönettel tartozunk az óvoda igazgatónőjének, valamint az óvodapedagógusoknak, hogy szívélyesen fogadták diákjainkat. /KZS/
Logisztikusaink szakmai gyakorlata
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Iskolánk logisztikát tanuló elsős, másodikos és harmadikos diákjai hétfőn (október 13.) és kedden (október 14.) szakmai gyakorlaton vettek részt három jelentős logisztikai és kereskedelmi vállalatnál: dm drogerie markt, LKQ SK s.r.o. és DSV Solutions Slovakia s.r.o. A dm drogerie markt senci központi raktárában – amely több mint 29 000 m² alapterületű, és 2022-ben nyílt meg a Prologis logisztikai parkban – a tanulók nemcsak az elméleti háttérrel ismerkedhettek meg, hanem gyakorlati feladatokat is kipróbálhattak. Megfigyelhették a modern raktárirányítási rendszert, a komissiózási folyamatokat, valamint a logisztikai központ napi működését is. Az LKQ SK s.r.o. vállalatnál – amely az Auto Kelly márkanév alatt ismert, és az autóalkatrészek, tartozékok, valamint szervizfelszerelések egyik vezető forgalmazója – diákjaink betekintést kaptak az autóipari l
Erasmus+ Milánó
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Szombaton sikeresen befejeződött az olaszországi mobilitás a nyolc logisztika szakos diák számára. A munka mellett a második hét is mozgalmasan telt. Meglátogattuk a Sforza-kastélyt, a mögötte található parkban a Napóleon tiszteletére épített diadalívet, a milánói akváriumot, a San Siro stadiont, és kicsit belekóstoltunk Navigli városnegyed hangulatos pezsgő esti életébe is. Szombaton az utolsó közös megbeszélés után diákjaink megkapták tanúsítványaikat.
A szabadság ára – megemlékezés október 6-án
Do fotogalérie bol pridaný nový album A szabadság ára – megemlékezés október 6-án.
Október 6-án iskolánk is méltóképpen megemlékezett az aradi vértanúkról, akik a magyar szabadságért és függetlenségért hozták meg legnagyobb áldozatukat. 1849. október 6-án Aradon tizenhárom honvédtisztet végeztek ki, köztük Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Kiss Ernőt, Dessewffy Arisztidet, Poeltenberg Ernőt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Schweidel Józsefet, Török Ignácot, Vécsey Károlyt és Knézich Károlyt. Ezen a napon Pesten Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök is mártírhalált szenvedett. Az ünnepi műsor középpontjában a szabadság fontossága állt. Az első és harmadik évfolyam tanulói szerepeltek, akik megható szavalatokkal és előadással idézték fel a hősök emlékét. A szereplők felkészítését Szabó Eszter tanárnő és Varga Denisza tanárnő végez
Erasmus+ Természettudományi Múzeum
Do fotogalérie bol pridaný nový album Erasmus+ Természettudományi Múzeum.
Hétvégi program: Természettudományi Múzeum, Como, a Comói-tó, Volta Múzeum, Bergámó, palacsintaparti, pizza, pasta, tiramisu 😀
22
Európai Nyelvek Napja – szeptember 26.
Do fotogalérie bol pridaný nový album Európai Nyelvek Napja – szeptember 26..
Az Európai Tanács 2001-ben nyilvánította szeptember 26-át az Európai Nyelvek Napjává. Iskolánkban ebben a tanévben október 3-án emlékeztünk meg róla. A rendezvényen diákjaink több nyelven énekeltek Keszőcze Judit tanárnő vezetésével. Ezt követően két másodikos tanulónk, Kevežda Alan Viliam és Litkei András Solt tartottak érdekfeszítő prezentációt kevésbé ismert nyelvekről. A program részeként Huszár Vivien és Nagy Zsóka vezették a kvízt, amely nagy sikert aratott a tanulók körében. A prezentáció és a kvíz koordinátora Szabó Eszter tanárnő volt. A nyertesek: 1. Wenchich Nicolas 2. Matloha Dominik 3. Chválová Tamara Gratulálunk a díjazottaknak, és köszönjük minden fellépő diákunknak a színvonalas szereplést, valamint a felkészítő kolléganőknek az áldozatos munkát! (KZS)
Erasmus+ A milánói Dóm
Do fotogalérie bol pridaný nový album Erasmus+ A milánói Dóm.
A milánói Dóm (és a Dóm terasza) - Duomo di Milano
6
ERASMUS+ 2025 - Logisztikusok
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Ebben az évben akkreditált támogatás keretén belül nyolc logisztika szakos diákunk újra két hetet tölt Milánóban. A diákokkal a gyönyörű Alpokat átszelve vasárnap érkeztünk meg a divat fővárosába. A hétfői napon rövid ismerkedés és eligazítás után megkezdődött számukra a szakgyakorlat, melyet idén egy ruhák és szükségtelen ruhaanyagok újrahasznosításával és értékesítésével foglalkozó cégnél töltenek.
Digitális dzsungel hol leselkednek a hoaxok és a gyűlölködők
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Iskolánk másodikos és harmadikos diákjai a digitális világ veszélyeiről tanultak Iskolánk második és harmadik évfolyamos tanulói részt vettek a „Digitális dzsungel: hol leselkednek a hoaxok és a gyűlölködők” című beszélgetésen, amelyet az Interreg Cooperation Day kezdeményezés keretében szerveztek meg. A rendezvény programját kerekasztal-beszélgetések alkották, amelyeket művészek fellépései színesítettek. A diákoknak lehetőségük nyílt aktívan bekapcsolódni a vitába, kérdéseket feltenni a panelbeszélgetés résztvevőinek a Slido alkalmazáson keresztül. A beszélgetés résztvevői között volt Juraj Droba, Zuzana Juráneková, Tomáš Hudák és Bedňa, a programot pedig Michaela Majerníková moderálta. /KZS/
Pénzügyi tudatosság 2025
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Negyedikes diákjaink a pénzügyi tudatosság terén is bizonyítottak szeptember 25-én Iskolánk negyedikes tanulói újabb fontos lépést tettek a pénzügyi ismeretek elsajátításában. A játékos formában megvalósított foglalkozások során nemcsak tudásukat gyarapították, hanem élményeken keresztül tapasztalták meg a pénzügyek kezelésének fontosságát. A verseny végén a legjobbnak bizonyult páros, Boros Barbara és Deák Krisztina, méltán vívta ki a győzelmet. Ők képviselik majd iskolánkat a regionális döntőben. Gratulálunk a győzteseknek és minden résztvevőnek a lelkes munkáért! /KZS/
Étlap
- Péntek26. 12.
- Zárva
Csengetés
Péntek 2025.12.26.Naptár
- Dec
- 22
- Vianočné prázdniny - Karácsonyi szünidő
- 12.22.-01.07.
- Szünidő
- Dec
- 19
- Vianočný program - Karácsonyi műsor
I. L, I. OA, I. OB, II. OB, II. L, II. OA, III. L, III. O, IV. L, IV. OA, IV. OB - 12.19.
2-4 - Iskolai esemény
- 12.19.
- Vianočný program - Karácsonyi műsor
- Dec
- 19
- 12.19.
5-6 - Törölt oktatás
- 12.19.
- Dec
- 17
- Polročná písomka z PSY - félévi dolgozat pszichológiából
IV. OA, IV. OB - 12.17.
1 - Iskolai esemény
- 12.17.
- Polročná písomka z PSY - félévi dolgozat pszichológiából
- Dec
- 16
- Byt a bývanie - písomka
I. L, I. OB - 12.16.
5 - Iskolai esemény
- 12.16.
- Byt a bývanie - písomka
- Dec
- 12
- Kurz na ochranu života a zdravia, Győr-exkurzia - Élet-és egészségvédelmi gyakorlat, Győr-tanulmányi kirándulás
I. L, I. OA, I. OB, II. OB, II. L, III. L, II. OA, III. O, IV. L, IV. OA, IV. OB - 12.12.
- Iskolai kirándulás
- Kurz na ochranu života a zdravia, Győr-exkurzia - Élet-és egészségvédelmi gyakorlat, Győr-tanulmányi kirándulás
- Dec
- 09
- E-maturita, záťažové tesovanie- E-érettségi, tesztelés
IV. L, IV. OA, IV. OB - 12.09.
3-4 - Iskolai esemény
- 12.09.
- E-maturita, záťažové tesovanie- E-érettségi, tesztelés
- Dec
- 02
- Odborná prax v MŠ - szakmai gyakorlat az óvodában
IV. OA, IV. OB - 12.02.
1-4 - Iskolai esemény
- 12.02.
- Odborná prax v MŠ - szakmai gyakorlat az óvodában
Fotogaléria
- semmi megjeleníthető adatok
Látogatók száma
2559537

