SZÜLŐI ÉRTEKEZLET 2022. 11. 21., 17.00
Tanulmányi kirándulás
A Csemadok országos elnöksége és ifjúsági tagozata a Petőfi-emlékév kapcsán ,,Szekéren és az apostolok lován,, címmel többfordulós vetélkedősorozatot indított. Iskolánk csapata is benevezett, így mi is eljuthattunk arra a tanulmányútra, amely során megtekintettük a Felvidék Petőfi Sándor által bejárt településeit. A két nap során jártunk Füleken, Ajnácskőn, Vecseklőn, Rimaszombatban, Gombaszögön, Sároseperjesen, Késmárkon. Köszönjük az értékes kirándulást! Nagyon sok ismerettel gazdagodtunk.
16
Szalagavató 2022. 10. 7.
Október elején negyedikes diákjaink ünnepélyes keretek között kapták meg a remény zöld szalagját. Büszkék vagyunk rá, hogy idáig eljutottatok, és sok kitartást kívánunk az érettségire való készüléshez!
353
Almanap 2022
Kis csúszással, október 24-én tartottunk almanapot a diáktanács szervezésében. Minden osztály almából készült finomságokkal járult hozzá az eseményhez, amit a nap folyamán diákjaink megvásárolhattak. Becses vendégek is megtiszteltek minket: a helyi magyar óvoda pedagógusai és ovisai látogattak el hozzánk. Az ovisok rövid előadást hallhattak a környezetvédelem fontosságáról, feldíszítették a csupasz almafákat, kifestőztek. Diákjaink énekes-mozgásos játékokkal és finom sütikkel is kedveskedtek nekik. Nagyon hangulatosra sikeredett ez a nap, köszönjük az együttműködést!
22
Avatás 2022
Harmadikos diákjaink sikeresen felavatták elsős társaikat, így nem hivatalosan is teljes jogú tagjaivá váltak kis közösségünknek :)
21
Adománygyűjtés
Iskolánk fontosnak tartja az adományozást, a rászorultak megsegítését. Az új tanév első gyűjtőakciója a "Biela pastelka" elnevezésű adománygyűjtés a vakok és gyengénlátók támogatására. Több mint 160 euró jött össze, mindenkinek köszönjük a támogatást!
Gyanús közösségek
A Szenci Járási Rendőrkapitányság kérésére honlapunkon közzétesszük a "Gyanús közösségek" röplapot.
Október 6.
Az aradi vértanúk emléknapján hazafiasságról, önfeláldozásról, értékekről elmélkedtünk, és emlékeztünk.
9
Elsősegély
A 2022/2023 tanév szeptemberében iskolánk diákjai részt vettek a vöröskereszt által nyújtott elsősegély előadáson. A megszerzett tudásukat kipróbálhatták a reszuszcitációs gyakorló bábun.
6
E-shop
Szeptember 19-től október 2-ig újra rendelhetők az iskola logójával ellátott ruhadarabok. A választék idén gazdagabb, mint tavaly volt. Jó válogatást mindenkinek!
Kirándulunk - 3. rész
Elsős diákjaink ma a szeredi Holocauszt Múzeumba látogattak. A múzeum tárlatának megtekintése mellett részt vettek a holocauszt áldozatainak emléknapja alkalmából tartott ünnepségen is, és elhelyezték iskolánk koszorúját ezen a szomorú, ám nagyon jelentős emlékhelyen.
17
Kirándulunk - folytatás
A tanulmányi kirándulás 2. napját Garamszegen kezdtük a Géczy-kastélynál és az evangélikus artikuláris fatemplomban. A zólyomi várban Balassi Bálintról emlékeztünk meg. Utolsó megállónk Körmöcbánya volt. A városnézés után a pénzverdében ismerkedtünk meg a pénzverés múltjával, jelenével, az érmék szállításának logisztikájával. Köszönjük Korpás Árpádnak az idegenvezetést! :)
Kirándulunk
A Felföldi tájoló honismereti sorozat készítői jóvoltából negyedikes és harmadikos diákjaink kétnapos honismereti kirándulással kezdhetik a tanévet. Az utazás célja a bányavárosok meglátogatása. A tegnapi nap a selmecbányai Szlovák Bányamúzeum megtekintésével, valamint városnéző sétával telt Selmecbányán és Besztercebányán. A program ma folytatódik. :)
1
Tanévnyitó 2022-2023
Ünnepélyes keretek között iskolánk is újra megnyitotta kapuit régi és új diákjai számára. Ebben a tanévben 32 nappali és 44 esti tagozatos elsőst üdvözölhettünk. Mindenkinek jó munkát, egyben jó szórakozást is kívánunk! :)
37
Tehetségvizsga eredményei
Tanévzáró 2022
Új galériát helyezett a fényképalbumba
20
Tanulmányi kirándulás
Logisztika szakos diákjaink tanulmányi kiránduláson vettek részt a dunaszerdahelyi logisztikai parkban. Volt diákunk, Gál Tamás, a Deichmann nagyraktárán vezetett körbe minket részletesen elmagyarázva, hogyan működik pontosan összehangolva egy ilyen rendszer. Köszönjük az érdekes előadást!
Vekker Műhely
Harmadik évfolyamos diákjaink számára párkapcsolati manipuláció témával kapcsolatos foglalkozást tartott a Vekker Műhely két munkatársa (Czuczor Nóra, Tóth Gábor).
Avatás 2022
Új galériát helyezett a fényképalbumba
62
Felhívás
A szenci Közös Igazgatású MTNY Iskola vezetősége megbízható, egyetemi
végzettséggel rendelkező tanárt keres teljes munkaidőre (heti 22 tanítási óra) 2022.
augusztus 22-től az óvodapedagógia és nevelői szakot tanuló diákok tanítására.
Tanítandó szaktantárgyak: hangszeren való játszás, zenei nevelés módszertana.
Érdeklődni lehet a szenczigv@gmail.com e-mail címen vagy a 02/45 92 34 24
telefonszámon.
OZNÁMENIE
Spojená škola s VJM Senec hľadá učiteľa na plný úväzok (22 vyučovacích hodín
týždenne) s nástupom od 22. augusta 2022. Požadované vzdelanie: vysokoškolské
vzdelanie. Učiteľ by mal vyučovať odborné predmety: hra na hudobný nástroj, hudobná
výchova s metodikou. Informovať sa je možné:
E-mail: szenczigv@gmail.com
Tel.: 02/45 92 34 24